2017. április 26., szerda

Helyzetjelentés

Sziasztok!
Nos, akik követték az oldalt, gondolom feltűnt nekik, hogy felmerült egy bő éves kihagyás. Sajnos ennek több oka is volt, de nem szeretnénk mentegetőzni, nem is nagyon tudunk.
Jelenleg kisebb nagyobb változtatások folynak az oldalon annak érdekében, hogy újra munkába állhassunk, és szépíthessük, olvashassuk, véleményezhessük blogjaitokat, írásaitokat.
Köszönjük mindenkinek aki megérti a dolgot, és türelmes velünk kapcsolatban!
Nemsokára jelentkezünk!
Sziasztok!

2016. március 5., szombat

Eredmény hirdetés

El sem hiszem, hogy végre eljött ez a pillanat.
Bár gondolom, ezt nem nekünk kéne eszünkbe jutnia, hanem ti sóhajtozzátok eme fáradt szavakat. Igazán sajnáljuk, hogy ennyire megkésett a dolog, csak szerkesztőink igazán elvoltak havazva mostanában, főleg miivel nagy részünknek most következik az érettségi, vizsga időszak, stb. De z csak üres fecsegés, térjünk a lényegre, a novella író versenyünk győzteseire!
Ugyan sokan jelentkeztetek hozzászólásban, valamint külön e-mailban is, de tényleges novellát sajnos már annál kevesebbet kaptuk. Legnagyobb sajnálatunkra olyan novellák is érkeztek, amik nem feletek meg a kikötéseknek, és a javított forma már nem jutott el hozzánk. Így csupán három témába tudunk hirdetni, ott is csak nyerteseket. Gratulálunk mindenkinek! Igazán szép, színvonalas munkákat kaptunk tőletek, köszönjük! 

2015. december 2., szerda

Unicorns' Christmas

Sziasztok habfelhőcskék!
Mint sokan tudjátok beköszöntött a december, vagyis hamarosan elérkezik a karácsony. Ennek örömére szeretnénk mi is megajándékozni az ügyes kezű kis írópalántákat. Megrendezésre kerül immáron a második versenyét, mi ezúttal egy novella verseny lesz, természetesen karácsony témában. Ezzel, ha eléggé eredeti fogalmazással álltok elő nyerhettek egy vadonatúj külsőt blogotoknak mindenféle extrával felszerelve.
Mint már említettem a téma a karácsonyhoz fűződik, egy kisebb csavarral megspékelve. 6 altéma lesz, címmel megnevezve, s nektek már csak a történetet kell hozzá biggyesztenetek. Minden témát külön unikornis értékel, de nektek csak utólag áruljuk el, ki volt az általatok választott téma zsűrie. Ki tudja, lehet, lesznek ebben még váratlan fordulatok is? ;)


A NEVEZÉS LEZÁRULT
Nevezési feltételek:
(Nevezni alul, kommentbe lehet, s ha valamelyik unikornis válaszolt neked, azzal el lett fogadva a kérelmed :) )

-Neved

-Blogod (név és link)
-Választott téma/ák (maximum 2 témában nevezhetsz! Aki több témában nevez, az nem érhet el mindkettőben dobogós helyezést!)


Témáink:
Romantika, avagy „A karácsony varázsa”

Horror, avagy „Karácsonyi lidércnyomás”

Fantasy, avagy „Ünnepek világában”

Gyerek szemszögből, avagy „Gyermekek ünnepe”

Depressziós, avagy „Nem mind csillag, ami fénylik”

Gimnazista, avagy ,,Iskolai ünnepség"

Mint már fentebb említettem a témáink közül maximum kettőt választhatsz, Az elkészült műveket mellékletként kérjük, az unicornsdesign@gmail.com e-mail címre küldjétek el nekünk. Novellátok ne legyen hosszabb 4000 szónál, de érje el a minimum 1000szót. 
Nevezési határidő: Január 15. 
Beküldési határidő: Február 7.
Eredményhirdetés: Február második/harmadik hete

Nyeremények:
A nyereményeket kategóriákként osztjuk, minden kategória megkapja a maga dobogóit. Ha három, vagy annál kevesebb nevező van egy kategóriába, akkor csak első helyezettet hirdetjük ki. 4 és 6 nevező között másodikat is, valamint hat felett három helyezett kerül díjazásra.
És most amiért megéri dolgozni :)

1. hely
Teljes design
Kritika
Könyvborító
Trailer
Oklevél

2. hely
Teljes design
Kritika
Könyvborító
Oklevél

3. hely
Teljes design
Kritika/könyvborító (a nyertes választhat)
Oklevél

Minden nyertes maga választhatja ki, hogy kitől kéri a nyereményei elkészítését. Természetesen minden dologra kijelölhet külön személyt. Az oklevél nem választható, azt mintára adjuk. :)

Ez a verseny nem önreklám céljára jött létre, hanem, hogy titeket tudjunk meglepni, megajándékozni egy aprócska kis kihívással, így nincs semmilyen kép, amit ki kéne raknotok az oldalatokra. Mindössze annyi a dolgotok, hogy nevezzetek, írjatok, küldjétek el nekünk, és aztán várjatok az eredményre.

Sok sikert mindenkinek! :)


2015. október 30., péntek

Elvihető fejléc

Halihóó!
Valamelyik nap unatkoztam, és készítettem egy fejlécet. Mivel nekem nincs rá szükségem, gondoltam kirakom nektek. Lehet más címmel is kérni, de akkor arra várni kell egy kicsit ^^
Kommentbe jelezzétek, ha kell, írjatok egy e-mailt, és küldöm is a minta nélküli változatot! c:
(kattints rá a nagyobb méretért)
xx Lenka

2015. augusztus 30., vasárnap

Órarend nyertesek

Sziasztok! Mint tudjátok pár napja véget ért a nyereményjátéknak, ahol személyre szóló órarendeket sorsoltam ki; nos itt lennének a nyertesek:

1. Roshele
3. Kati
4. Hanna Baranyai

Gratulálok nektek, e-maileteknél megtaláljátok az órarendet!
(a sorsolás random.org-vel történt, valamint a jelentkezés ideje szerint lett mindenki megszámozva)

2015. augusztus 24., hétfő

Édes élet kritika - Charlotte R. Congrand

Ahoy!
#MégMindigMenciVagyok

Ma meghoztam az első kritikámat aminek a megírását kifejezetten élveztem! S bár ez egy kritika nem ajánló, én azért ajánlom hogy olvassatok bele. (Na Charlotte ezt is jól megmondtad...) Jó olvasást és sietek a többi kritikával! Nyugodtan lehet tőlem rendelni (Bár már csak három szabad hely van nálam.) Szóval aki Vattapamacsos Charlotte magával beszélős kritikát szeretne nyugodtan írjon emailt: charlottee888@gmail.com


Szeretném megemlíteni a kritika elején, hogy a kinézetre azért nem fogok kitérni, mert az írónővel így beszéltük meg!

Történet:
Alap sztori, fülszöveg:  Az alap sztori nem a legegyedibb. Sőt! Ha valaki meghallja azt a két szót, hogy Gimis blog megy és keres egy hidat. Rögtön elítélik az ilyen blogokat, mert elég nagy részük nem túl igényes… Kit álltatunk? Mintha egy macska odahányt volna néhány blog kinézetére és a mancsával elkezdett pötyögtetni. De amiről ma kritikát írok nem ilyen! Mindenki egészen nyugodtan olvassa el a Fülszövegét a blognak, ahogyan én is tettem.  Erre nem igazán tudok mást mondani, csak azt, hogy gratulálok. 
Szép, kerek és összeszedett mondatokat írtál. A szöveg engem teljesen magával ragadott, és el is kezdtem rögtön olvasni! A fülszövegből már gondolni lehet, hogy viszel bele pár bámulatos csavart – így is tettél egyébként-, ami még izgalmasabbá és egyedibbé teszi a történetedet.
Ahogy pedig befejezted csak rátesz egy lapáttal, ugyanis az különösen tetszik! Kíváncsivá teszed azt, aki a fülszövegedet elolvasta és számomra azt sugallják azok a sorok, hogy egy részt legalább el kell olvasnom különben Barby jön és felképel. Tehát mint mondtam csak gratulálni tudok, mert te foglalkozol a blogoddal és nem a macskáddal íratod meg a részeket…

Összességében: Nagyon tetszik a fogalmazás módod. Kerek, egész mondatokat írsz és mindenféle helyesírási hiba nélkül írsz -bár látom van bétád-.     
5/5

Szereplők: A történet főszeremlője egy Barbi nevű lány aki Budapesten jár gimnáziumba. Úgy gondolom, hogy ő egy elég makacs lány akivel ha elkezdesz vitatkozni nem fejezed be amíg igazat nem adsz neki. A történet -szinte elején- szakítanak a barátjával akivel eddig távkapcsolatban éltek. Már bocsánat, de 14 éves korban egy távkapcsolat halálra van ítélve.Jön a kaszás és kinyírja... Hát a kaszás nem más volt mint Andris, Barbi pasija. Csak a szokásos -való életben is megélt- szakítás; telefonon közli, hogy nem működik, a lány belemegy a csak barátságba, pár napos sírás és végül feldolgozta. De ez még jól is jött, mivel a lány után érdeklődik egy osztálytársa, Barbi viszont másba szerelmes. (Tisztelt fiúk, lányok, kedves Vattapamacs alattvalóim! Ez egy olyan szerelmi bonyodalom és annyi a csavar benne, hogy labirintusnak képzeltem.) 

Bence az a fiú, akit tényleg minden lány és szülő elfogad és rá vágyik. Bence minden lány, szülő és meleg álma! Tényleg nagyon tisztelettudó, kedves és aranyos Barbival. Viszont ő egy tipikus lány és a rossz fiú kell neki. Ennek ellenére Bence próbálkozik és komolyan majd bekakil annyira szeretne Barbira úgy gondolni mitn a barátnőjére.

Adrián. Hm... Rossz fiút emlegettem? Mert ő bizony az! Egy menő, nem törődöm semmivel, a haverokkal lógok és persze gitározok. Megmondom őszintén én is rossz fiú párti vagyok, ezért a Team Adrián csoportot erősítem. De Adrián szíve másért dobod akire senki sem gondolna... (Ha érdekel olvasd a történetet és egy különkiadásból megtudhatod!) Igazi nőcsápász és Bence tényleges ellentéte. Elképzelhetetlen, hogy ők jóban legyenek. Vagy mégis? Adrián és Bence a legjobb barátok és egyéb ok-ok miatt együtt is élnek (Ez is kiderül ha olvasod a blogot.) De egy lány vajon elválaszthatja őket? Hát ezt még senki se tudja, de erre még én is kíváncsi vagyok!

Vivi, egy élettel teli, vidám, mosolygós és kedves lány; aki nem mellesleg Barbi legjobb barátnője! Hát szerintem róla nem kell sokat mondanom... Egy rózsaszín felhőkkel teli világban él, sokszor elpirul, van egy cuki pasija és minden klappol nála. Na szóval csak a szokásos. (- De hiszen azt mondtad ez egy jó történet, akkor mért állítod be a szereplőket úgy mintha sablonosak lennének? - Minden történetben megtalálhatóak ezek a szereplők, de az írónő a legjobbat hozza ki a talán sablonosnak tűnő szereplőkből is! Amúgy meg hagyjál már... Épp kritizálni próbálok.)

Összességében: Szerettem volna kevés spoilert belevinni a kritikába ezért úgy tűnhet, hogy minden szereplő totál sablonos és nem történik semmi nagy durranás velük. Hát ez nem így van! Olyan fordulatokat tudtál belevinni a történetbe, hogy én is csak ámultam és bámultam néhol.     
5/5


Helyesírás, fogalmazás: Úgy gondolom, hogy más elég sokszor megemlítettem azt, hogy én nem találtam se helyesírási sem pedig fogalmazási hibákat. De mivel van egy bétád úgy gondolom, hogy ez így van jól. Komolyan mondom, hogy úgy terveztem hosszú kritikát írok, de mivel még azt is kiküszöbölted, hogy legalább valamit kritizáljak elég nehéz dolgom volt! A fogalmazásodban kivetnivaló nincs, hiszen kerek, hosszú mondatokat írsz. Minden szavát értettem, szóval nincs is miről beszélnünk...
5/5
Végeredmény: 15/15
Nagyon ügyesen írsz és csak így tovább! Próbáltam tényleg kritizálni de megmondom őszintén, hogy szeretem a blogodat. Én úgy gondolom, hogy tudok szőrösszívű lenni, és durva kritikát írni de nem ment. Hiszen, ami jó egy blogban az nálad megtalálható. Gratulálok, elérted, hogy keveset viccelődjek és esetleg tegyek gúnyos megjegyzést... Magyarul, hogy hasonló iromány legyen mint a bemutatkozó szövegem. Remélem folytatod a blogot és be is fejezed. A blogolást se hagyd abba mivel szerintem tehetséges lány vagy!
Charlotte,
a fő Vattapamacs

© A kritika nem bántásból íródott, ha bármit amit mondtam sértésnek vettél akkor sajnálom, de így jártál.

2015. augusztus 20., csütörtök

Back to school - Órarendek + Nyereményjáték

Sziasztok bogyók!
Nagyon régóta ténykedtem az oldalon, így gondoltam, hogy hozok nektek, így suli időre pár órarendet. \(^3^)/
Akikről/Amiről csináltam (Folyamatosan frissül):
Δ Hipster cica és kutya
Δ Devon Bostick
Δ Kuroko no Basuke/Basketball which Kuroko plays;
- Kuroko (cicás chibi és fanart)
- Kise (cicás chibi és fanart)
- Kagami
Δ Tokyo Ghoul
-Tsukiyama Shuu

(Ha érdekel valamelyik katt a további bejegyzésekre!)

És, mivel így belejöttem az órarend készítésbe, így gondoltam indítok egy kisebb nyereményjátékot is! A KOMMENTELŐK KÖZÜL KISORSOLOK 3 EMBERT, AKIKNEK SZEMÉLYRE SZÓLÓAN ELKÉSZÍTEK EGY-EGY ÓRARENDET! A stílusa ugyanez lesz, viszont a karaktert az oldalán TI választjátok! (sorsolás random.org-vel fog megtörténni)

Jelentkezési idő: 2015.08.20.-2015.08.27.

Amit tennetek kell az órarendért:
-Írj egy kommentet a karakterrel, akivel/amivel szeretnéd látni az órarended, illetve az e-mail címed, hogy ha te nyertél, akkor el tudjam küldeni neked!
-Rakd ki ezt a képet az oldaladra (ha nincs blogod nem baj, de utána nézünk, hogy tényleg nincs-e):

Sok sikert a nyereményjátékhoz!
xx Lenka